Members Login
Username 
 
Password 
    Remember Me  
Post Info TOPIC: Világhírek


Avatár

Status: Offline
Posts: 5018
Date:
RE: Világhírek



Laosz: a kormány elmenekült

Laoszban a kínai hadsereg megjelenésével összecsapások sorozata vette kezdetét a fővárosban, Vientiane-ban. A kínai hadsereg a Mekong völgyében nyomult előre, és a nagyobb városokban, így a bányaközpont Louangphrabang-ban ünneplő szocialista szimpatizánsok fogadták. A szocialisták kormányfőjelöltje szintén a kínai hadsereget kísérte. Ezen idő alatt a laoszi hadsereg a fővárosban biztosította állásait, és kiverte az egy éve biztos pozíciókat magukának tudó szocialista pártot. Mikor a kínai hadsereg a fővároshoz ért, a laoszi hadsereg vezérkari főnöke tárgyalásokat kezdeméynezett a kínai hadsereg vezetőivel, és végül megállapodtak abban, hogy harc nélkül átadják a fővárost, elismerik a szocialista kormányzatot, ezért cserébe pedig a hadsereg tisztjei a helyükön maradnak. A laoszi kormány árulónak minősítette a hadsereg vezérkarát, majd előbb Salavanba, amjd Thaiföldre menekült, ahol kiáltványt adott ki. Ezek szerint a kormány, amely most Bangkokban működik, továbbra is Laosz törvéynes kormányának tekinti magát. Laosz tényleges ura azonban immáron a kínai hadsereg által támogatott Laoszi Szocialista Párt, amely szinte akadálytalanul képes volt átvenni a hatalmat. A kínai hadsereg, kisebb harcok során mintegy 67 embert vesztett, de jelentősebb károkat nem szenvedett.

[Kína: -50 eco]

__________________


Avatár

Status: Offline
Posts: 5018
Date:


Stabilizálódás Görögországban?

A görög katonai kormányzat többpártrendszerű választásokat írt ki, melyen bárki szabadon indulhatott. A választások előtt visszavonták a statáriumot, és felszámolták a cenzúrát is, így lassan ismét visszatért az élet a régi kerékvágásba. A katonai kormányzat által kiírt választásokat a Görög Szocialista Párt nyerte meg, ezt követően pedig a parlament átvette az ország intézményeinek irányítását, búcsút mondva a katonai diktatúrának. A görög emberek üdvözölték a választásokat, és az élet fokozatos demokratizálódását.

[Görögország: +5 morál, +5 stabilitás]

__________________


Avatar

Status: Offline
Posts: 1006
Date:

Pusztít a packman vírus!

Az elmúlt hónapokban több nemzet számítógépes rendszerében is elterjedt a packman nevű vírus valamelyik változata.
A számítástechnikai szakemberek csak akkor figyeltek fel rá igazán, mikor a vírus aktiválódott.
A vírus úgy fejti ki hatását, hogy a megfertőzött gépeken az aktiválás dátuma után amint felcsatlakozik a fertőzött számítógép az internetre, azonnal egy hackertámadást kísérel meg különböző célpontok ellen.
A bejutott programocska célzottan olyan file-okat keres, amik titkosítva vannak vagy ú.n. forró adatokat tartalmaznak.
A keresés után ezeket a fájlokat letörli a gépekről.
A támadások leginkább svájci és szingapúri kormányzati, vagy katonai szervereket vettek célba, de nem kíméltek más szervereket sem.
A vírus legveszélyesebb vonásának az bizonyult, hogy ha korábban megfertőzte a gépet, akkor már bejutott és így viszonylag könnyebb dolga volt.
A támadások után a svájci és a szingapúri sajtószóvivő jelezte, hogy nem kell félni a következményektől, hiszen az ilyen támadásokra már előre felkészült mindkét kormányzat számítástechnikai rendszere.
A vírus sikeresen órákra teljesen leterhelte a két nemzetben szinte az összes publikus szervert.

[Svájc és Szingapúr: -20 eco]

-- Edited by Attila at 13:48, 2006-09-09

__________________


Avatár

Status: Offline
Posts: 1647
Date:

Világpiaci elemzés

Az elmúlt félév során tovább folytatódott a már évek óta tartó tendencia: a katonai felszerelések egyre kisebb mennyiségben vannak jelen, a termelők elmondták, hogy a nagy igény miatt az árak rohamosan nőnek így több termelő megvárja, míg az árak a csillagokba emelkednek és akkor dobja piacra termékét. Ezen kívül a világpiaci katonai felszerelések száma csökken, mivel több jelentős fegyvergyártó cég magán szerződéseket köt.
Élelem: a világot sújtó éhínség ellenére az élelem ára stabilizálódott, legalább erre a félévre.
Olaj: lassan, de biztosan haladunk a több évvel ezelőtti olajválság felé. Az olaj ára elkezdett újból emelkedni, bár ez egyelőre egy lassú folyamat kezdette.
Érc: az egykoron a legkeresettebb termék ára leszálló ágban van. Az Egyesült Királyság forradalmi technológiájának következtében és az újrafelhasználás technológiájának széles körben való használata egyre lennebb és lennebb nyomja a keresletet.
Luxus: Ebben a félévben újabb nagy mennyiség fogyott el, az árra ez csak azért nem volt sokkal, jelentősebb hatással, mivel e termék az egyetlen melyből a világpiac nagyobb mennyiséget tárol. DE hasonló ütembe pár év alatt hiánycikké avanzsálódhat.


__________________


Avatár

Status: Offline
Posts: 1647
Date:

EVO az éhezés ellen!

Az EVO közleményben jelentette be, hogy mostantól félévente egy rászoruló országban ingyenesen épít egy ipari szintű üvegház komplexumot. Abban az esetben, ha az ország nem tudná működtetni, akkor ingyenesen vállalja a komplexum működtetését. Az EVO ezzel kíván harcolni a Földet sújtó éhezéssel szemben, megteremtve a rászoruló országok élelem önellátását. Az első ilyen komplexumot Etiópia kapja.

[EVO - tagországok: +1 morál]




__________________


Avatár

Status: Offline
Posts: 1647
Date:

Újabb szabad technológia az EVO - tól!

Ma reggel az EVO Írországi megbízottja bejelentette, hogy az ír fejlesztésű Napelem technológiát szabaddá teszik. A modern technológia jelentősen növeli a környezetbarát és olcsó energia előállítását.

[Napelem fejlesztés 0/0/0
Technológiai újítás, amivel növelhető a napelemek termelékenysége.
Hatás: -1 olajfogyasztás, -5 eco minden körben.]

[EVO –tagországok NJK - megítélése javult]


__________________


Avatár

Status: Offline
Posts: 1647
Date:

Fegyverkezés

Afrikában és Ázsiában is jelentős események történtek. A Myanmar-i hadsereg egy teljesen új légi századot és gyalog ezredet állított fel. Így Myanmar hadereje jelenleg 7/2/1-re bővült. A térségben megnőtt a feszültség, a nyugati sajtóorgánumok egy közeledő háborúról beszélnek.
Afrikában, Guineában a kormány jelentős és egyben drasztikus lépéseket tett. Egy légi század került felállításra, melynek parancsnokai a jelentősebb nyugati katonai akadémiákon sajátították el a „mesterséget”, külön erre a célra elkülönített pénzalap állt a hadügyminisztérium részére. A gyalogságban pedig 2 ezred került felállításra, melyek közül a félelmetes a 16 éven aluliakból toborzott sereg.


[Myanmar +1 sereg, +1 légierő, -3 morál, NJK megítélése csökkent
Guinea +1 légierő, +1 sereg, +1 sereg (KSZ 5-ös szinten)]

__________________


Avatár

Status: Offline
Posts: 1647
Date:

Pakisztán fegyverkezik?

A térségben jelen lévő tudósítok elmondása szerint hatalmas mozgolódás volt tapasztalható az elmúlt 2 hónapban a pakisztáni főparancsnokságon. Egy meg nem erősített információ szerint Pakisztán atom kísérleteket kíván megvalósítani. Valamint haderőfejlesztést, bővítést, illetve élesíteni kívánja eddig meg lévő atomtölteteit.


__________________


Avatár

Status: Offline
Posts: 1647
Date:

Terroristák lakat alatt

Megszületett az ítélet az Egyesült Királyságban történt légi terroristák ügyében. A 3 illető, akik pénzel támogatták a konkrét elkövetőket, ezáltal hozzájárultak több száz ember halálához, életfogytiglani börtön büntetést kaptak kiemelt szigorúan őrzött nemzetbiztonsági börtönökben, egymástól elválasztva.

[Egyesült Királyság: +1 morál]

__________________


Avatár

Status: Offline
Posts: 1647
Date:

Izrael: hadseregfejlesztések

Az izraeli hadsereg az elmúlt évek során jelentős technikai segítséget kapott az Egyesült Államoktól, a teljes hadi felszerelést lecserélték, az USA megosztotta szövetségesével a legmodernebb technológiáit, az izraeli vezetés ennek fejében engedélyt adott USA támaszpont létrehozására a térségben. Haifa város közelében már megjelentek az első amerikai katonák.
Mindez az ENSZ-beli "nyilatkozat háborúk" válaszeként értékelik a nyugati elemzök.

[Izrael: sereg és légierő KSZ-e, 42-re emelkedett, Haifa közelében USA támaszpont létesült.
Izrael: +1 sereg, +1 légierő]


-- Edited by Barack at 12:02, 2006-09-15

__________________


Avatár

Status: Offline
Posts: 1647
Date:

A holokauszt-tagadó Magyarország

Aggasztó jelenségek zajlódnak le mostanában Magyarországon-adta hírül több nagyobb nyugat-európai hírügynökség. Az elmúlt években a radikális doktrínákat tették uralkodóvá az egész magyar tudományos életben, és ennek következtében a magyar tudósok százai menekülnek el nyugatra. A magyar kormány többek között hivatalos tanítássá léptette elő pár éve a hun-magyar rokonságot, és ennek keretében tudományos expedíciót is szervezett Kazahsztánba, az ott lakó testvértörzsek megsegítésére, és megismerésére. A nemzetközi megfigyelők akkor kapták fel inkább a fejüket, mikor Magyarország ENSZ-nagykövete hivatalosan is tagadta a holokauszt megtörténttét, ezt követően pedig Izrael megszakított minden diplomáciai kapszolatot az országgal. Magyarországgal megszakította továbbá a kapcsolatot Belgium, Hollandia, Luxemburg, Ausztria, Olaszország, Spanyolország, Svédország, Finnország. Az Egyesült Államok kormánya is elítélte a magyar nagykövet szavait. A befektetők jelentős része távozási szándékát jelezte hazája felé. Budapesten, a Herzl Tivadar téren, a Dohány utcai zsinagóga előtt többezres tüntetés voolt, amelyen a magyar kormány radikális alapállásának feladását követelték. Tel-Aviv egyébként számonkérte az ország szövetségeseitől, így Nagy-Britanniától, Írországtól, Franciaországtól, Namíbiától, és Ausztráliától, hogy miért tűrnek meg maguk között iylen felfogású kormányt. Törökoszág máris jelezte: amenyniben nem történik változás, kilép a DAEVO diplomáciai szövetségből, hiszen a török-izraeli jóviszony kérdése mindig a Közel-Kelet egyik sarkallatos pontja volt.

[Magyarország: -150 eco, -1 stabilitás, -1 morál]
[Magyarország: ezentúl körönként csak egy technológiát fejleszthet]

__________________


Avatár

Status: Offline
Posts: 1647
Date:

Diktatúra Etiópiában

Abdul Mohammed Juszuf vezetésével katonai puccs zajlott le Adisz-Abebában, ahol az eddigi kormányt megdöntötte egy tisztekből álló katonai csoprot. Az új vezető császárrá, azaz négussá kiáltotta ki magát, és első beszédében kijelentette: feladatának tekinti a régi, nagy, és dicső Etiópia visszaállítását, ezért kilátásba helyezte, hogy a jövőben határkorrekciókat fog végrehajtani az Etiópiai hadsereg. Az eritreai kormány elítélte a történteket, és a nemzetközi közösséget megelőző lépések megtételére szólította fel.


__________________


Avatár

Status: Offline
Posts: 1647
Date:

Egyesült Királyság: Új város, új problémák

2021-es év jelentős év az Egyesült Királyság népeinek az életében. Az év végén átadták UniWorld-ot, a legmodernebb várost a világon. A víz alatti város után újabb ékes példája a királyság gazdasági erejének.
Az átadás alakalmával köszöntötték a királynőt is 95. életévének betöltése alkalmával. Nagyszabású rendezvények voltak ország szerte a kormány ellensúlyozni próbálta a nem túl népszerű intézkedéseit.
De UniWorld és a többi rendezvény is intenzitását és népszerűségét tekintve messze elmaradt a várakozásoktól. A királynőt több jelentős államfő is csak videó üzenetben köszöntötte, mint megtudtuk ennek oka a szigorú beléptetési rendszer, illetve az államfők „csapatainak” népes száma miatt szinte lehetetlen lett volna időben hozzá jutni a kért papíroknak és IBA kártyáknak. Mi több meg nem erősítet információk szerint egyes államférfiak azért nem mentek el, mivel hazájuk titkosszolgálata ellenezte, hogy az Egyesült Királyság ilyen aprólékos igazoltatásban részesítse védencüket és DNS mintához meg egyéb személyes információhoz jusson. Az Egyesült Államok kisszámú vendéget küldött, de ezek egyike se volt igazán befolyásos személy illetve igénybe vették a királyság területén tartózkodó amerikai embereket is, így a királynőt inkább vállalkozok és néhány a követségen dolgozó személy, köszöntötte az amerikai nép nevében.
A rendezvények nagyobb rendbontás nélkül zajlottak, néhány elszórt tiltakozás volt csak, többen csak a királynő iránt érzett tiszteletből vettek részt a rendezvényeken.

[UK: +100 eco, +1 morál]

__________________


Avatár

Status: Offline
Posts: 1647
Date:

Szingapúr: tüntetések

Több tüntetés zajlott a városállam területén. A tüntetők a Greenpace bejelentett tiltakozói voltak. Sérelmezték a világűr kizsákmányolására irányuló törekvéseket. A tüntetések végig rendben zajlottak, csak mikor a tüntettök egy kisebb és fanatikusabb csoportja pár űrközpontbeli alkalmazottat pillantott meg tört ki a botrány. Az alkalmazottakat megverték, összeütközésbe kerültek a hatósággal is. Az egész rendbontás nem tartott tovább, mint fél óra a károk helyreállítását a kormány és a helyi önkormányzat közösen állja.

[Szingapúr: -50 eco]


__________________


Avatár

Status: Offline
Posts: 5018
Date:


Leszerelés: egy bukott koncepció

Véget értek azok az ábrándok, melyek a világ fegyvereinek leszereléséről szóltak- hangzott e la nyitóbeszéd a genfi Világbéke Konferencián. Franciaország kivételével az elmúlt évtizedben egy ország sem csökkentette jelentősen nukleáris fegyvereit, nem történt továbbá előrelépés semmilyen téren a biológiai, és a vegyi fegyverek esetében. A konferencia résztvevői hangsúlyozták: a közel egy évtizede lelkesen hirdetett leszerelési elvekből mára semmi nem lett. A nagyhatalmak titkos lépésekkel egymást támadják, példát láthattunk egy csaknem világháborús konfliktusra, Afrika militarizálódására, és számos kisebb háborús eseményre, miközben a világ szegényebb népessége, és a gazdag országok közötti szakadék nem csökkent, hanem növekedett. A hadipolitikai elemzők a jövőben úgy látják, hogy bár világháborús konfliktus nem alakul ki a jövőben, de várhatóan több kisebb háborús esemény is előfordulhat, melyek színtere elsősorban Afrika, és Délkelet-Ázsia lesz.

__________________


Avatár

Status: Offline
Posts: 5018
Date:


Egyiptomi-izraeli találkozó

Kairóba látogatott az izraeli államfő. Az egyiptomi kormány a legszigorúbb biztonsági intézkedéseket léptette életbe a látogatás idejére, és nem is ok nélkül, a hadsereg tizenöt merényletkísérletet hiúsított meg a látogatás harminchat órája alatt. Az izraeli államfő, és az egyiptomi kormányfő a protokoll-találkozások után zártajtós megbeszéléseket folytatott. A tárgyalások eredményeiről a két fél nem árult el semmit, egyes sajtóforrások szerint azonban történelmileg is jelentősnek mondható megállapodás született.

__________________


Avatár

Status: Offline
Posts: 5018
Date:


Rakéták Izraelre

Ciszjordánia területéről izraeli városokra több rakéta hullott az elmúlt héten. A rakéták nagy számuk ellenére jelentős kár nem tudtak okozni, de így is mintegy 50 ember vesztette életét a rakétaesőben, az élet pedig nehézkessé vált, helyenként pedig csaknem megbénult Izraelben. Az izraeli légierő váalszcsapásokkal sújtotta a paleszint területeket, a hadsereg pedig többször is behatolt Ciszjordániába, feltételezet kilövőállásokat, és terroristákat keresve. Több házat is földbegyalultak az izraeli tankok, a légicsapásokban, és a hadsereg behatolásai alkalmával három izraeli katona vesztette életét, mikor egy palesztín táborban tüzet nyitottak rájuk. A palesztin áldozatok száma nem ismert, különböző források negyvenöt, ill. ötszáz fő közé teszik az áldozatot. Előbbi számot az izraeli hadsereg hivatalos közleményei erősítették meg, utóbbit pedig az arab médiumok tették közzé. Izrael több foglyot is ejtett az akció során. Az egyik sikeres izraeli akció közben egy véletlenül elszabadult izraeli rakéta Libanon területére csapódott, megsemmisítve az egyik Hamasz pártirodát is.

[Izrael: -50 eco, -1 morál]
[Libanon: -1 eco]

__________________


Avatár

Status: Offline
Posts: 5018
Date:


Kongó, és Zambia szövetséget kötött

A Kongói Népi Demokratikus Köztársaság (régebben: Zaire), és Zambia kormánya barátsági, és együttműködési szerződést kötött. A két ország elmúlt évtizedbeli zavaros viszonyai rendeződni látszanak: Kongóban jelenleg katonai diktatúra van, amely kihasználta a korábbi zűrzavaros időket, és mára az ország teljes területét ellenőrzi. A hadsereg erősítésére jelentős forrásokat költöttek. Hasonló folyamatok játszódtak le Zambiában, amely azonban egy kezdetleges demokráciából alakult át egy csaknem diktatórikus országgá. A két kormány közös nyilatkozatot adott ki, amely a következőket tartalmazza: szolidaritást vállalnak az angolai, és a botswanai felkelőkkel, és amennyiben szükséges, katonai segítséget is kilátásba helyezett. A két ország a továbbiakban segítségnyújtási szerződést is kötött, és kijelentették: minden olyan országot várnak soraikba, amely nincsen idegen országok befolyása alatt, és nem vált a "nagyhatalmak nevetséges játékszerévé, mint Namíbia". A nyilatkozatról pozitív hangnemben nyilatkozott a zimbabwei, és a mozambiki kormány is.

__________________


Avatár

Status: Offline
Posts: 5018
Date:


Angola, Botswana: rendeződik a helyzet?

Angolában, és Botswanaban a hadsereg kíméletlen erővel lépett fel a lázadók ellen. Botswanaban a lázadók által korábban ellenőrzött fővárosból mára teljesen kiverték a felkelők egységeit, és a hadsereg átvette az ellenőrzést az ország területének nagy részén. Statáriumot, és kijárási tilalmat rendeltek el az országban. Menekültek ezrei hagyták el az országot eddig a szomszédos országok felé. Angolában a kikötők feletti ellenőrzést visszaszerezte a hadereg, és ígéretett tettek arra, hogy a jövőben igyekeznek helyreállítani a külkereskedelmet. Az angolai felkelők közleményben fordultak a világhoz, hogy harcukhoz támogatást kérjenek.

[Angola, Botswana: a külkereskedelem helyreállt]


__________________


Avatár

Status: Offline
Posts: 5018
Date:


Lövöldözés Kuvaitban


Kuvait katonai szóvivőjének tegnapi bejelentése szerint, egy ideje szervezett csoportok figyeltek néhány főbb katonai tábort Kuvait területén.

A hatóság biztos távolból először azonosította az idegen megfigyelőket, majd ezt követően pár nappal ezelőtt összehangolt akcióként rajtaütéseket szerveztek meg az ismeretlenekkel szemben.
A kuvaiti különleges alakulat tagjai hajtoták végre az akciót, melynek során az ismeretlenek fegyvert rántottak és lövöldözni kezdtek.
Egyes információk szerint a hatóság rajtaütését egy civil hiúsította meg, majd mivel a betolakodók rádiókapcsolatban voltak egymással, értesítették egymást.
Ennek eredményeképpen a megfigyelők vesztesége 15 halott és 6 fogoly, míg a különleges alakulat két tagja szenvedett könnyebb sérüléseket.
A foglyokat kihallgatásra egy biztonságos táborba szállították.

Kiszivárgott információk alapján valószínűsíthető, hogy egy idegen nemzet titkos akciójáról volt szó.

__________________


Avatár

Status: Offline
Posts: 1647
Date:

Világpiaci elemzés

Az elmúlt félév során jelentős változásokat a világpiaci árakon inkább a világpolitikai eseményei hoztak.
Afrika fegyverkezik. Ez lényegesen befolyásolta a katonai felszerelések árát, melyek közelítenek a 400 ecos abszolút rekord felé. A termelők nem léptettek életbe eladási tilalmat várják, hogy elszabaduljon az ár és akkor hihetetlen profitra, tesznek szert. A nyugati nagyhatalmakat és az afrikai fegyverkezőket ez sem akadályozta meg, hogy jelentős mennyiséget vásároljanak.
A félév során Németország volt a legjelentősebb vásárló, míg Kuba kuriózum számba menő eladást jelentett be a világpiacon.
A katonai felszerelések növekvő ára tovább folytatódott és valószínűleg a következő félévben is e tendencia lesz megfigyelhető.

Élelem: az afrikai éhezések visszaszorítására tett nemzetközi összefogás, enyhe ráhatással volt az árak alakulására. Az EVO – tagországok bejelentése, miszerint a fegyverkező Etiópiától megvonják a támogatást, akadályozta meg az élelem árának további csökkenését.

Olaj: Reneszánszukat élik az olaj sejkek. Amióta a háború szele megérintette a világot, és a dinamikus fejlődéshez is rengeteg energiahordózóra van szükség az olaj árak elszabadultak.

Érc: meglepő fordulatot hozott a 2021-es év, az újrafelhasznosítás és egyéb technológiák bevezetése utáni csökkenő árak, hirtelen megugrottak, mivel a második félévben jelentős igény volt a piacon az érc iránt. Elemzők szerint ez csak pillanatnyi helyzet és az érc ára tovább fog csökkeni.

Luxus: továbbra is nagy mennyiségű luxus van forgalomban a piacon, addig nem is lesz probléma, míg a piac, eddigi felgyülemlett tartalékaiból ki tudja elégíteni a keresletet.


__________________


Avatár

Status: Offline
Posts: 5018
Date:


Háború Szomáliában

A magát III. Menelik négusnak megkoronázó etióp diktátor rendkívüli köleményt adott ki, és egyúttal a világ közvéleménye elé is állt legújabb bejelentenivalójával. "...Nem tűrhetjük tovább azt, hogy Afrika népein az elnyomás sötét fellege üljön továbbra is. Fekete-Afrika nemzeteinek, és Afrika országainak össze kell fogniuk az egység jegyében, és harcot kell kezdeményezniük az afrikai országok felszabadításáért... Személyes döntésem nyomán az atióp hadsereg erősítésére fordítottuk az ország meglévő tartalékait, emeltük a harci készleteinket, és újabb seregeket toboroztunk... Ebben a sorsdöntő pillanatban bátor etióp harcosok, a parancsomra átlépték az etióp-szomáliai határt, és megpróbálják elfoglalni, és megtartani ami a miénk, vagyis Ogaden tartomány egészét. Bízom benne, hogy az ország velem együtt fog harcolni a hazáért, egy jobb, és igazságosabb világ megteremtéséért."
Az etióp kormánybejelentést megelőzően, Mogadishuban, Etiópia nagykövete átadta a hadüzenetet tartalmazó jegyzéket a Szomáliai Kommunista Párt Külügyi Bizottságának. A váratlan támadást a szomáliai határvédelem nem tudta megállítani, és jelenleg a hat eddigi etióp hadsereg mindegyike útban van Szomália fővárosa, Mogadishu felé. A fővárosban, a toborzásokkal, fegyverraktárak kiürítésével további két hadosztályt állítottak fel, de haditechnikai elemzők szerint ezzel ki is merültek Etiópia lehetőségei. Hogy milyen politikai következményei lesznek az eseményeknek, azt egyelőre nem tudni.

[Etiópia: +2 sereg]
[Etiópia: +5 KSZ]

__________________


Avatár

Status: Offline
Posts: 5018
Date:


Afrika fegyverkezik

A frissen megalakult Kongói DK-Zambia katonai szövetséghez immár csatlakozott Zimbabwe is, és valamennyi ország komoly fegyverkezésbe kezdett. A Kongói Demokratiksu Köztársaság diktátora, Sebastian Veau kiejelntette: Afrikában csak az erős államok tudnak gazdagok lenni, és az ő országuk azért szegény, mert ne melég erős, ezért erősnek kell először lenniük ahhoz, hogy gazdagok legyenek. Kinshasában maga avatta fe laz új kongói légierő központját, továbbá erőteljes katonai fejlesztéseket helyezett kilátásba. Zambia jelenlegi elnöke csatlakozott a programhoz, és két sereg felállítását helyezte kilátásba. Zimbabwe országa csatlakozott a két állam kezdeményezéséhez, és társulási szerződést írtak alá: Zimbabwe kötelezte magát az elkövetkezendő években öt sereg felállítására, és kölcsönös segítségnyőjtásra az elkövetkezendő tíz evben. ebben az évben két sereget állítottak fel.

[Zaire: +1 légierő, +1 sereg, +5 KSZ]
[Zambia: +3 sereg, +5 KSZ]
[Zimbabwe: +2 sereg]

[Zambia seregadatai, mivel nincs bent az összesítőben: 4/0/0/0/50/(15,15,15,15)]

__________________


Avatár

Status: Offline
Posts: 1647
Date:

Szingapúr: a világ Jótevője!

Szingapúr újabb terveket tett mindenki számára elérhetővé:

Ipari Bioragasztó:

Hatékony és költségkímélő megoldás a ragasztás terén ez a kis baktérium, mely számos korábbi ipari ragasztónál jóbb tapadást biztosít, ráadásul oldható is, egy megelelő vegyület hozzáadásával.

Kiemelt előnye, hogy teljesen környezetbarát.

Nulla Energiájú házak:

A modern élet egy lehetséges továbbfejelsztése. a házak immáron az általuk elhasznált energiát teljes egészében képesek visszaforgatni, az esetleg keletkező veszteségeket pedig a természetes és tiszta forrásaik segítségével könnyedén pótolhatják, legyen az szélalapú, napalapú, vagy akár geotermikus.

A létesítmény egyszeri befektetést igényel csupán, ami után hamar megtérül, és a rendelkezésre álló pénzügyi erőforrásokhoz igazíthatóan akár fokozatosan is bevezethető.


(A bioragasztó 5% kedvezmény minden építkezési költségből, a NEH pedig 500 eco-ért építhető be, maximum annyid lehet, amennyi a városaid mérete, egy városban egyszerre egy szintet építhetsz, minden szintért visszad egy elfogyasztott olajat, nem nyerhetsz vissza több olajat mint amennyit elfogyaztasz, és a korlát a többi olajkímélő létesítménnyel és technikával együtt értendő.)


[Szingapúr: +1 morál, NJK megítélés magas]

-- Edited by Barack at 12:47, 2006-09-20

__________________


Avatár

Status: Offline
Posts: 1647
Date:

Norvégia, az éhezés ellen!

A norvég korámy bejelentette, hogy a 2021-es évben elkészült algafarm teljes hasznát az afrikai éhezők megsegítésére fordítja. 2022 első hónapjaiban megindultak a segély szállitmányok és a Dél-Afrikai köztársaásg segitségével célba is jutottak. A program egyenlöre 10 évre szól. A jelenlegi feszült afrikai helyzetre való tekintettel az egyetlen kitétel, hogy a diktatorikus illetve agresszor országok nem részesülnek a egélyekböl.
Norvégiában a lakosság kisebb szimptia tüntetéseket rendezet, ahol elégedetségüket és örömüket fejezték ki a kormány ujabb humanitárius intézkedése nyomán.
"Afrika veled vagyunk!" és "Afrika ne félj, mi segitünk!" feliratok voltak olvashatok.

[Norvégia: +2 morál, Afrikai NJK-k pozitiv megitélés, afrika 3 élelem/ kör, 10 évig/20 körig, 2022/1-töl.]

-- Edited by Barack at 11:20, 2006-09-21

__________________


Avatár

Status: Offline
Posts: 1647
Date:

Guinea: villámháború

A Guinea-i légierő ma hajnalban villámháborút inditott a szomszédos Bissau ellen. A légi fölényére épitve taktikai csapást mért a bissau-i szárazföldi egységekre, majd a gyalogság bevonult az országba, eljutva a fővárosig, Bissau-ba, körbe vette azt és felszolitotta a kormányt, hogy adja át a hatalmat. A bissau-i sereg már ekkora jelentös veszteségeket szenvedett igy elenállás nélkül nyomultak elöre a Guinea-i katonák, némi ellenállás a lakosság részéröl volt, de ez értelemtlen volt, kalapáccsal, kapákkal a tankok ellen, semmi esély nem volt.
A két ország közös nyilatkozatott adott ki, miszerint 2022. március 3-án megalakult NAGY GUINEA, a károkat közösen mérték fel és a kártalanitás is megkezdödött. Jelentös károk csak a szárazföldi egység táborában keletkezett a Guinea-i légiezred meglepő pontosággal hajtotta végre a küldetését.


Great Guinea [pop 10,9] [katonai diktatúra/Kapitalizmus]
3/1/0/0/65/(95,90,40,60,25)2,55
10(18,18,18,18,18,18)(10,10,10,10)
1000/50/50/50/50/25
Konakri - Élelem [10] ~ Bővithető: 15
2
Macenta - Érc [45]
1
Siguiri - Luxuscikk [10]
1
Bissau - Élelem [5] ~ Bővithető: 10
1
Egyéb - N/A
11
[1 sereg javítása alatt]

__________________


Avatár

Status: Offline
Posts: 1647
Date:

Ebola Szváziföldön

Szváziföldön ismeretlen, súlyos vérzéssel, és kiszáradással járó vírus kezdett el terjedni. Az ország dél-afrikai kutatókat hívott be segítségül, akik hamar kimutatták, hogy az ismeretlen vírus: ebola. Szváziföldön máris rendkívüli állapotot hirdettek ki, a kicsiny, de népes ország területén ugyanis nagyon hamar elterjedhet a járvány. A Dél-Afrikai Köztársaság hadereje körülzárta a kis országot, valamenyni határátkelőt szigórúan őriznek, és senki nem hagyhatja el az országot, és be sem mehet egyelőre. Mozambik hasonló intézkedéseket foganatosított, így Szváziföldre a bejutás lehetetlenné vált. Az országba azonban még beengedték az igen fejeltt technológiával érkező szingapúri tudóscsoportot, akik megkezdték a kormányerőkkel közösen a fertőzöttek elkülönítését. A járvány lecsengési idejét egyelőre nyolc hónapban állapították meg.

[Szváziföld: nyersanyagkivitele, és kereskedelme ettől ak örtől kezdve a blokád feloldásáig nem él]

__________________


Avatár

Status: Offline
Posts: 1647
Date:

Namíbia háborúban

Zambia, és Zimbabwe hadserege az ultimátum határidejének lejárata után átlépte a namíbiai határt. A két hadsereg egyelőre ellenállás nélkül foglalja el az Angola, és Botswana közötti korridort. A két ország határát egyelőre nem sértették meg, bár az elmúlt félévben mindkettővel tárgyalt a katonai blokk diplomáciája, és a sikertelen tárgyalások után Angola, és Botswana is ellenséggé lett nyilvánítva. Jelenleg három zambiai, és két zimbabwei hadsereg, valamint egy zimbabwei légierő vesz részt az akciókban. A szembenálló erők egyelőre két namíbiai légierőre, és egy-egy francia légierőre, flottára, és hadseregre korlátozódnak.

__________________


Avatár

Status: Offline
Posts: 1647
Date:

Forrongás Szíriában, és Palesztínában

Az elmúlt napokban több utcai demonstráció, és vallási megmozdulás is szerveződött Ramallahban, Ciszjordániában, Damaszkuszban, és több nagyobb szíriai városban. A helybeli mollah-ok, és imámok hergelték fel a tömegeket, és több helyen izraeli, és amerikai zászlót égetett a tömeg. Elégették továbbá a sokat támadott izraeli ENSZ-nagykövet arcképét is, és al Moszadik arcképeit emelgették a magasba. A szír kormány egyelőre elhatárolódott az eseményektől, és nem kívántak reagálni.

[Szíria: -1 morál]

__________________


Avatár

Status: Offline
Posts: 1647
Date:

Fegyverkezik Libanon

Libanon kormánya háborúra készül! -adták hírül izraeli, és amerikai lapok az elmúlt hetekben. A libnoni kormány három hadsereget állított fel, és ezzel gyökeresen átalakította az ország eddigi politikai felfogását, amely ódzkodott a reguláris hadsereg nagymértékű felduzzasztásától. Egy légierővel is gyarapodott a libanoni hadsereg. A lakosság körében általános a harckészültség, fegyvereket osztogatnak a tüntetőknek, és izraeli lapok szerint egy titkos kormánybunker építése is megkezdődött.

__________________


Avatár

Status: Offline
Posts: 1647
Date:

Összefogás az éhezés ellen

Az Államilag Támogatott Máltai Szeretetszolgálat elnöke, Málta és a Dél-Afrikai Köztársaság Elnökével együtt bejelentette, hogy a folyó félévben a DAK az ÁTMSZ és Málta eljuttatja az "élelmiszer tabletta" technológiát több éhezű országnak. Ezzel a találmánnyal csökkenteni lehet az éhezést azon országokban ahová nem jut elegendő élelem. Mivel az éhezű országok nem képesek üzemeltetni a technologiát a DAK szakemberei fogják helyben legyártani a tablettákat, a kijelölt afrikai országokba a dél-afrikai kormány állami pénzen biztosítja a tablettaigény termelését és kiosztását. A nélkülözők között civil szervezetek fogják kiosztani az élelemtablettát, hivatalos DAK-Málta megfigyelők/ellenőrök részvételével.
A technologia az alábbi országokba fog eljutni:
India, Fülöp-Szk., Indonézia, Egyiptom - ezen országok maguk is legyárthatják a "tablettát".
Marokkó, Mozambik, Nepál, Peru, Szíria, Tanzánia, Ghána, Kenya - DAK biztosítja 3 éven át a tablettaimportot.
Angola - amíg a hadi állapot fennáll az országban nem lehetséges a szállítás.

Közleményt adott ki Málta és DAK, hogy egészen addig nem juttatják el a techniologiát Kongóba,Zimbabwébe, Zambiába,Nagy-Guineába, Etiópiaba és Myanmarba és a többi éhező diktatúrába amíg nem demokratizálják államukat és amíg nem csökkentik haderejüket.

[Málta: +1 morál, DAK: +1 morál]

-- Edited by Barack at 14:12, 2006-09-22

__________________


Avatár

Status: Offline
Posts: 1647
Date:

Vilgágpiac

Katonai felszerelések: a megszoritások következtében csökkent a katonai felszerelések forgalma, de a jelenlegi afrikai helyzet további enyhe áremelkedést eredményezett.

Élelem: a világ országainak közös fellépése valamelyest enyhitette az élelem árakat, ennek következtében 1 éven belül akkár a 200-as határ alá is eshet az ár.

Érc: tovább csökken az ár, a pár évvel ezelötti érc-ár rekordok most negativ ár-rekordok felé tartanak.

Luxus: az ár stabilizálodni látszik.

Olaj: a várakozásoknak szöges ellentéte történt ebben a félévben, 86 egységnyi került a piacra, ezen kivül az ingyenes NEH technológia is hozzá járult az olaj árak mélyrepüléséhez.

Elemzök megállapitották a piac kiszámithatatlanabb mint bármikor.
Mit hozz a jövő???

__________________


Avatár

Status: Offline
Posts: 1647
Date:

Afrika elégedetlenkedik

Több afrikai országban megmozdulások voltak. A lakosság békés tüntetések keretén belül adódt hangot véleményének.
A lakosság nyomást próbál gyakoroloni a kormányaikra, hogy ne engedjék, hogy a nyugati zsarnokok, a fehér gyarmatósitok visszajöjjenek Afrikába.
Emlékeztették a közvéleményt, hogy Afrika 1950-es évektöl fokozatosan rázta le a rabigát és nem akarnak mégegyszer rabszolgák lenni.
A lakosság és több civil szervezet, elenzéki és kormány párti politikusok, afrikai sportólok, közéleti személyiségek, mind-mind ezen a véleményen vannak.
Nyugati katonáknak nincs mit keresniük Afrikában.
A térség két katonailag legjelentösebb állama kijelentette, kész békefenntartó erökkel megfékezni a kialakult helyzetett és felkérik az Egyesült Királyság és Franciaország kormányát, hogy azonnal vonja ki haderejét Afrikából. E közleményt Egyiptom és Szudán adta ki.

[Minden afrkai ország: -1 morál, a tüntetések miatt.
Egyiptom, Szudán: +2 morál]

__________________


Avatár

Status: Offline
Posts: 1647
Date:

Afrika: összefogás

Egyiptom és Szudán közös bejelentése után a közös afrikai rendezés terve mellett foglalt állást több ország is. mint kijeletették, a háború veszélye bizonyos szintú együtt müködésre össztökéli öket.
A catlakozók között van:
Algéria, Benin, burkina Faso, Elefántcsontpart, Gambia, Ghána, Kamerun, Líbéria, Libia, Madagaszkár és sokan mások.

[afrikai országok: +1 morál]

__________________


Avatár

Status: Offline
Posts: 1647
Date:

Nagy Guinea: nem türjük a kommunistákat Afrikában!

A nemrég létre jött Nagy Guinea csapat összevonásokat végzett, a 3 szárazföldi egység és a légierő is a Sierra Leon-i háttár közelében állomásozik. Ez Dialla S'bata diktátor szavai miatt, aki egy rádió beszédében kijeletette, hogy a kommunistáknak nincs helyük Arikában, egy ujabb háborút sejtett.
Az országban felszámolták a jelentéktelen kommunista pártot, valamint a kommunista országok nagykövetségei közelében megszaporodtak a járőrök.
S'bata Tábornok kijelentette, hogy a közeljövőben a nyugati kapitalista országok felé nyit és szeretné ezek jóindulatát és együtt müködését megszerezni. További terület szerzésekröl pedig nem is akkar hallani.Szavai szerint a két Guineá-nak egyesülnie kellett. Mindkét ország csak profitált az egyesülésböl.

__________________


Avatár

Status: Offline
Posts: 1647
Date:

Anarchia Szváziföldön

A szváziföldi helyzet egyre súlyosabb, a rendőrség képtelen uralni az utcákra vonuló, és fosztogató tömeget. A szingapúri, és a dél-afrikai tudósok már sikeresen azonosították a vírust, és elkülönítették a fertőzötteket, azonban a kezelhetetlen tömeg betört a kórházakba, és mészárlást rendezett a fertőzöttek között, vélhetően újabb fertőzéseket generálva. Az utcán a rend tarthatatlan, miután a dél-afrikai kutatók laborját támadás érte, a szváziföldi rendőrség, és hadsereg külön őrizetet rendelt ki a laborok védelmére. A határokon további tömegek akartak kimenekülni Dél-Afrika felé, de a hadsereg visszafordította a menekülteket. Több halálos áldozatról is beszámoltak a dél-afrikai források. A szingapúri kutatócsoport vezetője mindenkit nyugalomra intett: nagy erőkkel dolgoznak a vírusfertőzöttek elkülönítésén, és az ellenanyag kidolgozásán.


__________________


Avatár

Status: Offline
Posts: 1647
Date:

Szomália fővárosa ostrom alatt

A szomáliai fővárost akadálytalanul érték el az etióp csapatok, és felszólították a szomáliai erőket a megadásra. Az etióp hadseregnek igyekeznie kell: Kína ugyanis az ENSZ-ben bejelentette, hogy hadsereggel fogja támogatni Szomáliát, és a kínai csapatok már el is indultak a helyszínre. A szomáliai kormány kijelentette: a végsőkig kitartanak a fővárosban, és a több győztes háborút megvívó ország számára ez az újabb konfliktus nem jelenthet problémá

__________________


Avatár

Status: Offline
Posts: 1647
Date:

Namíbia: előrenyomultak a támadók

A hadüzenetet követően Namíbiában megerősítették a fontosabb városokat, de a hadsereg vezérkara szerint a háború alapvető koncepciója az, hogy átmenetileg fel kell adni bizonyos területeket, így csak Namíbia belső városait erősítették meg. Zimbabwe, Zambia, és a Kongói DK hét hadserege, és két légiereje így akadáyltalanul zúdult át a határon, és alig háromnapos ostrom után elfoglalták Katima Mulillo városát, aho lnem állt számottevő namíbiai erő. Ezután egy sereget a város őrzésére hagytak, majd a támadók elfoglalták az Angolát, Botswaná-tól elválasztó korridort, és megostromolták Rundu városát. Ezt a várost szintén nem védték jelentős namíbiai erők, így hosszas ostromot itt sem folytattak a támadók. A támadók légiereje mindeközben bombázta Ondangwa városát. A namíbiai erők, így a francia, és namíbiai csapatok egyelőre a gazdaságilag fontosabb városok tartásával vannak elfoglalva. Nagy-Britannia, és az érintett államok között ez idő alatt beállt a hadiállapot, és a brit csapatok parta szálltak Walwis Bay-ben.

[Namíbia: -5 infrastruktúra]
[Namíbia: -5 TIV]
[Namíbia: -10 hadi morál]
[Zambia, Zimbabwe, Kongóüi DK: : +10 hadi morál]

__________________


Avatár

Status: Offline
Posts: 5018
Date:


Ebola Egyiptomban

Afrika másik felében tűnt fel az ebola vírusa, mégpedig Kairóban. Kairó, majd Alexandria külvárosaiból több vérfolyással járó beteget jelentettek, majd kórházba szállításuk, és a vírus tenyésztése után megállapították, hogy az érintetteknek ebolafertőzésük van. Egyiptomban a hír hallatán elrendelték a rendkívüli állapotot. Az egyiptomiak körében pánik tört ki, annak ellenére, hogy az éghajlat aránylag kedvezőtlenebb a vírus számára. A fejletlenebb egyiptomiegészségügyi rendszer egyelőre képtelen megbírkózni a problémával, a fertőzöttek száma máris több százra rúg, döntő többségük Kairó, és Alexandria városaiban betegedett meg. Az egyiptomi határokon pánik tört ki, sokan menekülnének Líbiába, Szudánba, Szaúd-Arábiába, de még Izraelbe is. Utóbbi országban rendkívüli egészségügyi riadót rendeltek el, a járvány továbbterjedésétől tartva.


__________________


Avatár

Status: Offline
Posts: 5018
Date:


Ebola Izraelben

Röviddel az egyiptomi ebolapánik után, vérfolyásos, és magas lázzal járó betegségek tucatját jelentették Tel-Avivból. Az izraeli kormány azonnal rendkívüli állapotot hirdetett ki a városban, és rendkívüli munka, valamint iskolai szünetet hirdettek ki. Csak a legszükségesebb feladatok ellátói dolgoznak. Egyes izraeli források biológiai terrortámadásról beszélnek, melyet sem azonban izraeli katonai források sem meg nem erősítettek, sem nem is cáfoltak. Izraelben a hadsereg vette át bizonyos városokban az ellenőrzést, de máris rendkívül jelentős a pánik. Több európai országban nem engedték beaz izraeli állampolgárokat, ill. repülőgépeket az országba.

__________________


Avatár

Status: Offline
Posts: 5018
Date:


Polgárháború Kamodzsában

Váratlanul új erőre kaptak az egykor oly rettegett vörös khmerek Kamodzsában. Az eddig a hegyek között, gerillaharcot folytató vörös khmer csapatok. A kormányerők jelentése szerint a kommunisták váratlanul új típusú fegyvereket, páncélosokat, páncélöklöket, nagyobb hatótávolságú rakétavetőket kezdtek el használni. A kambodzsai hadsereget ez a fokozott támadás váratlanul érte, így az ország észak-keleti felét mára már a vörös khmerek uralják. A hadseregük elérte, és rövid harc után elfoglalta Stoeng Treng városát is, a kambodzsai kormányerők azonban egyelőre megállították a Mekong menti előrenyomulást. Elemzők szerint, ha tovább folytatódik a kommunista csapatok ismeretlen forrásból történő nagyarányú fegyverkezése, akkor a kormányerők nem fognak tudni sokáig kitartani.

__________________


Avatár

Status: Offline
Posts: 5018
Date:


Mozgolódások Csecsenföldön

Orosz titkosszolgálati lapok szerint ismét mozgolódik Csecsenföld. Mint köztudott, a Kaukázus északi előterében lévő köztársaság jelenleg Groznij fővárossal Oroszország része, de autonóm kormánnyal rendelkezik. Az elmúlt évtizedekben a Kaukázus hegyeiben folyamatos volt a harc, de a muzulmán fanatikusoknak a társadalmi támogatottsága mindvégig nagyon alacsony volt. Az elmúlt időszakban azonban a külömálló csecsen hadurak egyesülni szándékoztak Mohamed Baszajev csecsen hadúr parancsnoksága alatt, és ismét létrehoztak egy csecsenföldi kormányt, amely szerintük független Oroszországtól. Az orosz biztonsági elemzők szerint az új kormány létrehozása is csak blöff, az Oroszországi Föderáció magabiztosan kézben tartja a dolgokat Csecsenföldön.

__________________


Avatár

Status: Offline
Posts: 5018
Date:


Namíbia visszavág

A Zambia, Zimbabwe, és a Kongói DK csapatai feladták Rundu városát, és jelenleg visszavonulóban vannak Namíbiából, miután sikertelennek bizonyultat az említett országok, valamint Namíbia között a tárgyalások. Namíbiát jelenleg segíti Japán, Franciaország, és Nagy-Britannia hadereje, de a térségben jelentős erővel állomásozó Németország is hadat üzent a fenti három államnak. A visszavonulók önként jelentkezőkből állítottak össze egy sereget, az eddig meglévőkből feloszlatva egyet, hogy visszavonulásukat ez a haderő fedezze majd. Állomáshelyük Katima Mulilo lesz, míg várhatóan a többi hadsereg visszavonul Zambia határai mögé. A namíbiai vezérkar véres bosszút ígér azok számára, akik nem adják meg magukat a namíbiai hadsereg előtt.

__________________


Avatár

Status: Offline
Posts: 5018
Date:


Afrika fegyverben

Az elmúlt félévben számos afrikai ország hajtott végre jelentős katonai beruházásokat, így újabb táptalajt adva az esetleg eszkalálódó háború számára. Nagy-Guinea egy újabb flottát, és egy sereget állított csatarendbe, mivel a kormány aggódik a térségben felvonuló kanadai, és német katonai erő miatt. A Namíbiát megtámadó három állam is folytatta a fegyverkezést: Zimbabwe új fegyverek beszerzésével emelte általános katonai felkészültségét; a Kongói Demokratikus Köztársaság folytatta a légierőprogramját, és egy újabb légierőt helyezett üzembe, valamint határainak védelme érdekében felállított még egy sereget; Zambia követte a példáját, egy újabb sereget állított fel, és fejlesztette a hadseregét is. A háborúban álló Etiópia szintén folytatta hadseregfejlesztési politikáját, és emelte a katonai készültségét. A polgárháborút sikeresen megvívó szudáni kormányzat pedig két hadsereget állított fel, a háborúban eddig nem szereplő Mozambik pedig emelte katonai szintjeit.

[Nagy-Guinea: +1 sereg, +1 flotta]
[Zimbabwe: +5 KSZ]
[Kongói DK (Zaire): +1 légierő, +1 sereg]
[Zambia: +5 KSZ. +1 sereg]
[Etiópia: +5 KSZ]
[Szudán: +2 hadsereg]
[Mozambik: +5 KSZ]

__________________


Avatár

Status: Offline
Posts: 5018
Date:


A változó Afrika képe

Az elmúlt félévben erőteljes diplomáciai háttértárgyalások kezdődtek szinte minden jelenleg is folyó afrikai konfliktusban. A legkevesebb sikerrel kecsegtető namíbiai, ill. a NNamíbiát megtámadó országok közötti tárgyalások nem jártak sikerrel. A közvetítók elgondolása szerint dél-afrikai, és egyiptomi csapatok szállták meg volna a Zambia, és Namíbia közötti határvidéket, ezzel elejét véve a további konfliktusoknak, de az egyiptomi ebola miatt, valamint a tárgyalások megrekedésének következtében ez a törekvés nem járt sikerrel. A háborús felek emellett azonban sikerrel egyeztek meg Mozambik kormányával, amely nem zárja le a határait, így biztosítva ellátást az érintett feleknek. Továbbá sikeresen folytak a szudáni-kongói (zairei) tárgyalások is, várhatóan Szudán is csatlakozik a Zamiba-Zaire-Zimbabwe szövetséghez. Mindeközben sikertelenek voltak a Sierra Leone, és Nagy-Guinea közötti tárgyalások, az IOC országok ugyanis közös nyilatkozatban ítélték el a terjeszkedni vágyó diktatúrákat, Nagy-Guinea vezetői pedig radikális antikommunista nézeteik miatt egy igen alacsonyrangú tárgyalót küldtek el a helyszínre. Szomália kormánya ugyanakkor megkereste Eritreát, amely úgy tűnik hajlandó lesz ssegítséget nyújtani az Etiópia elleni háborúban, és ezzel harapófogóba fogni Etiópiát.
A külföldi csapatok jelenléte ellen azonban több afrikai ország is kifogást emelt, tüntetések is voltak egyes városokban, hogy a nyugati hatalmak, így Németország, Kanada, Japán, Franciaország, és Nagy-Britannia hagyják el Afrikát, és az olyan országok, mint Kína, vagy Szingapúr se avatkozzanak bele az afrikai belügyekbe, és követendő példának tartják Oroszország magatartását, amely az ENSZ közgyűlésben elhangzott nyilatkozata szerint nem fog beavatkozni Afrika belügyeibe.

__________________


Avatár

Status: Offline
Posts: 5018
Date:


Vallási vezetők találkozója Moszkvában

Moszkvában az ortodox világ egyik vezetője, a moszkvai pátriárka látta vendégül XV. Kelemen pápát, és a református egyházak zsinatának elnökét. A három magasrangú egyházi vezető legfőbb témája Jeruzsálem városának a kérdése volt. Közös nyilatkozatukban hangsúlyozták, hogy ideális megoldásnak egy nemzetközi haderő által felügyelt, független, szabad, és egységes Jeruzsálemet tudnak elképzelni, amelybe szabad bejárása lenne mind a keresztény, mind a mohamedán hívőknek. Az orosz diplomácvia közleményben tudatta a világgal, hogy a Kreml támogatja az elképzelést, ugyanakkor Tel-Avivban máris jelezték: a kérdés, az izraeli ebola miatt nem időszerű, és a továbbiakban is arra fog törekedni Izrael, hogy fővárosa az egységes Jeruzsálem legyen. A Palesztin Hatóság is hasonló állásfoglalást adott ki.

__________________


Avatár

Status: Offline
Posts: 5018
Date:


Szvázi menekültek Dél-Afrikában

A dél-afrikai kormány programot hirdetett az egészséges szváziföldi lakosság számára, amely a biztonságos áttelepülés mellett, a magasabb életszínvonalat ígéri a járványtól sújtott ország számára. A dél-afrikai határon katonai bázisokat állítottak fel, amelyeken naponta ötezer szváziföldi ember tud, mindenféle labóratóriumi szűrőn keresztül átjutni Dél-Afrikában, ahol a dél-afrikai kormány mintegy féléve már felépített lakónegyedekben, és új iskolai, valamint egészségügyi infrastruktúrával várja a Szváziföldről betelepülőket. A betelepülők megkapják az állampolgárságot, ha írásban garantálják, hogy nem hagyják el Dél-Afrikát öt évig, ellenkező esetben kártérítéssel tartoznak a dél-afrikai kormánynak. Az első hónapban mintegy hatvanezer ember települt át Dél-Afrikába ilyen módon. A szváziföldi kormány attól fél, hogy a lakosság elfogy a járvány sújtotta Szváziföldről, ahl csak a betegek maradnak, egy "óriási karanténban", mivel a határokon további tömegek várnak bebocsátást.

[Szváziföld: -0,1 millió fő]
[DAK: +0,1 millió fő]
[DAK: +2 munkanélküliség]

__________________


Avatár

Status: Offline
Posts: 5018
Date:


Kormányon a radikálisok Szíriában

A radikális mohamedán erők ismét kormányon vannak Szíriában, miután a hosszas vallási agitációk, és tüntetések hatására Szíria miniszterelnöke kormányátalakítást hajtott végre, és bevette a kormányába a fundamentalista iszlám képviselőit is. A külpolitikai elemzők szerint ez Izrael-felé egy még erőteljesebb politikai konfrontációt jelent majd, és a közeljövőben nem zárható ki egy katonai konfliktus sem.


__________________


Avatár

Status: Offline
Posts: 5018
Date:


Vereséget szenvedtek a támadó afrikai államok Namíbiában

A namíbiai korridoron történő visszavonulás után a támadó hadseregek zöme elhagyta Namíbiát, és egy sereget hagytak hátra Katima Mulilo-ban. A felvonuló namíbiai seregek, valamint a francia, és a brit segéderő nem mért csapást a visszavonuló seregekre, hanem habozás nélkül ostrom alá vette Katima Mulilo-t. A hátramaradt zairei seregnek egyetlen feladata volt: minél tovább feltartani a namíbiai váalszcsapásra érkező erőket. Katima Mulilo-t mintegy két hetes ostrom után a szövetséges csapatok elfoglalták. Az ostrom a sajtó teljes nyilvánossága előtt zajlott, így szinte az egész világ végignézhette amint a namíb katonák brutális kegyetlenséggel bánnak el a védekező hadsereg foglyaival. Ez a magatartás egyébként nem volt jellemző sem a brit, sem a francia egységekre, ugyanakkor mind Franciaországban, mind Japánban, mind Nagy-Britanniában többen megkérdőjelezték azt, hogy demokráciák miként szolgálhatnak egy olyan államot, amely elviseli ezeket a kegyetlenségeket. A védekező zairei sereg teljesen megsemmisült, míg a támadó egységek közül egy sereg sem szenvedett maradandó károsodást. Katima Mulilo szinte teljesen megsemmisült az ostrom során, a lakosság számára a birt, és a francia hadsereg is szükségszállásokat épített fel. A korábban betörő seregek egyelőre védelmi állásokat épített ki Zambia, és Namíbia határán.

[Namíbia: +2 TIV]
[Namíbia: +10 hadi morál]
[Namíbia: +1 morál]
[Zambia, Zimbabwe, Kongói DK: : -5 hadi morál]

__________________


Avatár

Status: Offline
Posts: 5018
Date:


Mogadishu újabb ostroma

Alig egy évtizeddel a dél-afrikai ostrom után most egy újabb ország, Etiópia csapatai ostromolták meg Szomália fővárosát, Mogadishu-t. A szomáliai seregek a végsőkig kitartottak, de a technikai fölényük felett végül győzedelmeskedett az etióp haderő. III. Menelik négus seregei elfoglalták a várost, a hat támadó etióp seregből kettő megsérült, de Mogadishu végül elesett. a védekező szomáliai erők közül megsemmisült a két légierő, továbbá a négy szomáliai sereg közül, bár kettő megsemmisült, kettő még harcképes maradt, és vosszavonult a fővárostől délre. Az etióp kormányzat örömünnepet rendelt el, és felszólította a szomáliai seregkeket a megadásra. A fővárosból kiszoruló kommunista kormányzat ettől elzárkózott, és bíznak az IOC országok segítségében.

[Etiópia: +2 morál]
[Etiópia: +15 hadi morál]
[Etiópia: két sereg megsérült]
[Szomália két légierő, és két sereg megsemmisült]

__________________


Avatár

Status: Offline
Posts: 5018
Date:


Nagy-Guinea: villámháború mesterfokon

Az elmúlt időben Nagy- Guinea követe és elnöke is a komunisták ellen szólalat fel, mindenki egy Sierra Leon elleni támadást sejtett.
A guineai haderő, mely nemrég létszám bövülésen esett át, hadüzenet nélkül és az éj leple alatt megtámadta a szomszédos Libériát. A két ország közötti konfliktus nem új keletű. Elég ha Charles Taylor elnök guineai lázadók pénzeléséröl beszülünk a 90-es évek végén.
A bosszú ideje elérkezett.
A guineai seregek, 4, megtámadta a felkészületlenül ért libériai haderőt. A légierő támogatását kihasználva 1 éjszaka alatt elfgolalta a kisebb városokat és ezek helyörségét.
3 nap elég volt, hogy az 1 szarazföldi egységet meggyengitsék és a Monrovia is elesett.
A libériai korményfő kijelentette a feltétel nélküli kapitulációt, a világ egyik legnagyobb szállítóflottája, amely Libéria kezén volt, egyelőre Nagy-Guinea irányítása alatt áll, miután a tengerészek túlnyomó többsége elfogadta az új guineai parancsnokság utasításait.

Ezután a guineai hadsereg "kegyetlen és félelemetes" VÉRES 16 néven ismert gyalogsága, a 16 évesekböl sorozott gyalogság, "hadgyakorlatott tartott".
ennek a hadgyakorlatnak országszerte 400,000 áldozatta van.


[Great Guinea [pop 13] [katonai diktatúra/Kapitalizmus]
5/1/2/0/65/(95,90,40,60,25)2,5
10(17,17,17,17,17 ,17)(10,10,10,10)
1000/50/50/50/50/25
Konakri - Élelem [10] ~ Bővithető: 15
2
Macenta - Érc [45]
1
Siguiri - Luxuscikk [10]
1
Bissau - Élelem [5] ~ Bővithető: 10
1
Monrovia - - Élelem [0] ~Bővíthető:15
2
Greenville - Érc [10] ~Bővíthető:30
1
Egyéb
16

[2 sereg javitás alatt, 1 flotta javitás alatt].
[Nagy-Guinea 1 serege KSZ 15-re emelkedik]

__________________


Avatár

Status: Offline
Posts: 5018
Date:


Furcsa háború

Namíbia határain egyelőre béke honol, a békét azonban erőteljesen beárnyékolja az a tény, hogy két, állig felfegyverzett, és háborúban álló hadsereg néz farkaszemet egymással Namíbia határain. A megtámadott ország, és a Zambia-Zimbabwe-Kongói Demokratikus Köztársaság által alkotott szövetség egyelőre még tárgyalóasztalhoz sem volt hajlandó ülni. Az ellentétek megmerevedni látszanak, és bár a háború egy időre úgy tűnik véget ért, a hadi állapot továbbra is tart. Párizs, amely Namíbia szövetségese volt a háború során, kijelentette: a francia haderők nem fogják átlépni Namíbia határát, de bármilyen ismételt támadás ellen megvédik a szövetséges országot.

__________________


Avatár

Status: Offline
Posts: 5018
Date:


Eritrea háborúban, Szomália kapitulált

Az eritreai kormány együttműködési megállapodást írt alá Szomáliával, valamint a Kínai Népi Demokoratikus Köztársasággal, amelyben az áll, hogy kész katonai segítségnyújtásra, amennyiben várható kárainak jelentős részét a kínai, valamint a szomáliai kormány megtéríti. Az eritreai hadsereg kisebb, de a permanens háború miatt némileg erősebb, mint az etiópiai haderő, amely ráadásul idegenben harcol egyelőre. Az eritreai hadsereg a megállapodást követően hadat üzent Etiópiának, és elkezdte elfoglalni a határ menti etióp városokat, lefegyverezve azok őrségét, és katonai közigazgatást vezetve be a térségben. III. Menelik négus példás bosszút ígért az áruló Eritreának, amely szerinte hátbatámadta Etiópiát. Mindeközben, a fenti események mellett talán kissé kisebb hírt kapott az a tény, hogy a szomáliai kormány elmenekült a közeledő kínai-vietnámi flotta védelmébe helyezve magát. A két szomáliai hadsereg értelmetlennek tartva az ellenállást, letettea fegyvert, ami azt jelenti, hogy ettől a félévtől kezdve Etiópia gyakorlatilag teljes egészében uralja Szomáliát. Ez az állapot vélhetően nem fog sokáig tartani: a kínai hadsereg beavatkozása ebben a félévben várhatóan elkezdődik.

__________________


Avatár

Status: Offline
Posts: 5018
Date:


Heaven

A Szingapúri Űrügynökség hét éve kezdett programja sikerrel befejeződött. Az átadási ünnepséget egyszerre tartották meg a linggai űrközpontban és a Heaven állomáson.

Az állomás új fejezet nyit az emberes űrprogramok közt, mivel először lesz ilyen nagyszámú (akár 1000) ember az űrben egyszerre, és a hossza is várhatóan meghaladja majd az eddigi rekordokat, amit még mindig az orosz asztronauták tartanak, akik a MIR fedélzetén töltettök hónapokat, néha egy évnél is többet.

Az űrállomás ráadásul nem függ jelentős mértékben a földi kiszolgálástól, ha minden rendben megy, akkor nemcsak energiával és élelemmel, de hamarosan nyersanyagokkal és ércekkel is képes lesz ellátni magát, hogy az esetleges meghibásodásokat saját erőből tudja rendbe hozni.

A létesítmény egyben a világ legnagyobb költségű programja is lett, összesített költsége meghaladja a nyolcvanezer ecot.

__________________


Avatár

Status: Offline
Posts: 5018
Date:


Háború a Közel-Keleten?

Az izraeli hadsereg megkezdte a külföldiek által elhagyott Gázai-övezet, és Ciszjordánia megszállását. Palesztin források szerint az izraeliek bestiális kegyetlenséggel léptek fel a palesztin lakossággal szemben, több száz házat leromboltak Ramallahban, és Ciszjordániában. A palesztin határokon több tízezer menekült jelent meg, az izraeli hadsereg pedig alig több mint két hét alatt a teljes palesztinok kormányozta területet megszállta. A megszállt területeken katonai kormányzatot, és rendkívüli állapotot vezettek be, az izraeli hadsereg rögtönítélő bíróság elé állított 29 személyt, akiket kivétel nélkül mind kivégeztek. Közöttük volt a törvényesen megválasztott palesztin kormány két tagja, és öt palesztin parlamenti képviselő. A menekültek útiránya elsősorban Jordánia, de több szomszédos ország felé is áramlanak a palesztin tömegek, a Vörös Félhold munkatársai humanitárius katasztrófától tartanak. Az izraeli sajtó szerint méltő bosszút fognak állni a biológiai terrorizmus elkövetőin.
Az izraeli légierő csapásokat mért Libanon teürletére is, több távirányítású rakétát lőttek ki Libanonra, jelentős károkat okozva. Szíria nagykövete kijelentette: amennyiben Izrael nem hagyja abba a háborús helyzet élezését, az egész muzulmán világ bosszújára kell számítania, és egyúttal felszólították valamenyni igazhívő muzulmánt arra, hogy menjenek harcolni Palesztínába az elnyomás ellen.

[Libanon: -50 eco, -2 infrastrúra]

__________________


Avatár

Status: Offline
Posts: 1647
Date:

Kína: maximális titkoktartás az évezred rejtélyében!

A KKP főtitkára, Xi Tao-hue, közleményt olvasott fel, a tévék megszakítva adásukat élő műsorba közvetítetétték a közleményt. "A Kínai Népköztársaság tudósai egy olyan technológiát fejlesztettek ki, amely megváltoztatja a nagyhatalmi egyensúlyt és a Kínai Népköztársaságot a világ vezető szuperhatalmává teszi. A technológia jövőben felhasználásáról a Politikai Bizottság (PB) és a Központi Bizottság (KB) tagjai zárt üléseken, konferenciákon döntenek. Miután a technológia fontossága és teljes mértékű titkossága megköveteli, a szóvivők nem közölnek információkat. Ne is kérdezzék őket!!" A kínai média meglepődött a kijelentésen, bár elfogadja azt, csak találgatásokba bocsájtkozhatnak a technológia mibenlétét illetően. A technológia részleteibe még az IOC ország képviselőit sem avatták be, amely nagy meglepetést okozott.

A fenti hirre reagálva az USA diplomáciai uton már megkereste Kínát.
Semleges források szerint USA félti szuperhatalmi státuszát. Kínában a hír hallatára több helyen bejelentett szimpátia tüntetések voltak.
Többen aggódalmukat fejezték ki, hogy ha az USA "csak" diplomáciai uton keresi az igazságot.
Több karikatura jelent meg melyek a legendás 007-es ügynököt kínai tiszti egyenruhába jelenitették meg, illetve a CIA és FBI székházakon kínai lobogót ábrázolnak.

[ Kína: +1 morál]


__________________


Avatár

Status: Offline
Posts: 1647
Date:

Világpiac

Az elmúlt 2 év eseményei éreztettik hatásukat a világpiacon is.
Luxus ára újra elindult a "leejtön"valószinüsithető, hogy e termék lesz mely a 100-as határ alá esik majd.
Olaj és érc ára jelentösen emelkedett, föleg a háborús helyzetek miatt.
Élelem stabilizálodni látszik.
Katonai felszerelések: a világban zajló háborúk a legprofitálobb eszközzé tették.
ebena félévben több ország bocsájtotta árúba a katonai eszközeit, melyeket eddig raktározva tartott.

__________________


Avatár

Status: Offline
Posts: 5018
Date:


Ukrán-orosz egyesülés?

Ukrajnában, és Oroszországban is népszavazást tartottak a két ország egyesüléséről. Ukrajnában a csatlakozást pártolók 53%-kal győztek, Oroszországban ez az arány, jelentős érdektelenség mellett, 68% volt. A Doyneck-medencében élő, és a kelet-ukrajnai orosz kisebbség győzelemként értékelte a választásokat, és nagy ünnepségek kezdődtek a váalsztások estéjén. Nyugat-Ukrajnában azonban a nacionaliták tömegtüntetéseket szerveztek, és ellenállási mozgalmat hirdettek, melynek a Rada nevet adták. A két tábor Kijev utcáin fegyveresen is összecsapott, több égő autó, kitört kirakatok jelezték, hogy Ukrajnában a feszültség igen nagy. Az ukrán kormány megkezdte a tárgyaláskat az orosz kormánnyal az egyesülés feltételeiről.

__________________


Avatár

Status: Offline
Posts: 5018
Date:


Németország, és Dánia egyesült

Németországban, és Dániában is nagy fölénnyel nyertek a két ország csatlakozását támogató szavazók, az unióról szóló népszavazáson. A dánok, a német kormány által ismertetett tervezet szerint egy szövetségi köztársaságként részeivé váltak Németországnak. Az elszórt nacionalista tüntetések nem mutattak jelentős társadalmi ellenállást, a következő év során az egyesülés folyamata várhatóan minden fennakadás nélkül fog végbemenni.

[Németország megkapja Dánia adatait]

__________________


Avatár

Status: Offline
Posts: 5018
Date:


Libanon blokád alatt

Tengeri blokád alá vette Libanont az izraeli flotta, és mintegy két hete Libanonból se ki, se be semmilyen tengeri jármű nem közlekedhet. Izrael területéről folyamatosan rakétákkal támadják Libanont, a nemzetközi szállítmányok nem jutnak be az országba. A libanoni hadsereg elsősorban a lakosság elenállásában bízik, mivel az ezt megelőző években nagyszámú fegyvert osztottak szét a lakosság körében. Közben Szíriában kormánydöntés született, hogy Libanon izraeli támadása esetén Szíria megvédi az országot. Az arab országok rendkívüli kongresszust hívtak össze, melyet Casablancában tartottak meg. Az arab államok kijelentették, hogy a nemzetközi közösségnek kell a kérdést rendezni, a felelősök megbüntetésével. Egyes arab országok felvetették azt is, hogy az Izraelt támogató államok felé az olajexportot leállítják.


__________________


Avatár

Status: Offline
Posts: 1647
Date:

USA-Irak: megállapodás

2024 márciusában demokratikus körülmények között lezajlott választások után, új kormány alakult Irakban. USA hadereje elhagyta a térséget és az általa felkészitett, kiképzett iraki hnvédelmi alakulatok látják el a feladatokat.
Országszerte több helyen zavargások törtek ki, melyet az IHA erős kézzel levert. Az összecsapásoknak 150 halálos áldozatta van, ebböl 37 katona, 100 ellenálló, a többi civil.
Az elemzök szerint várhatóan további harcok várhatóak, de az IHA átesett a tüzkeresztségen és mindezt sikerrel tette, még ha ez több mint 100 emberáletett követelt.
A kormány közleményt adott ki, melyben felhívta az ország lakosságának a figyelmét, hogy az USA uralom végett ért és mostantól saját maguk kell boldoguljanak.

[Irak: -2 morál, -200 eco]

__________________


Avatár

Status: Offline
Posts: 1647
Date:

USA: bővűlt a haderőállomány

Az USA hadereje további 2 sereggel, 2 légierövel és 1 flottával bővűlt. Az új haderőállomány máris bevetésre indult.
erröl bővebben az USA hadügyminisztériumának a beszámolojából tudhatunk meg.

[USA> +2 sereg, +2 légierő, +1 flotta]



-- Edited by Barack at 19:22, 2006-11-05

__________________


Avatár

Status: Offline
Posts: 1647
Date:

Afrika partjainál az USA legmoderneb flottája!

Az Egyesült Államok legmodernebb flottái jelentek meg Afrika partjainál, USA ulimátumot küldött Nagy-Guinea és a többi agresszor ország számára. könyörtelen fellépést igért.


__________________


Avatár

Status: Offline
Posts: 1647
Date:

Mozgolódások Romániában


Az orosz-ukrán egyesülsés kapcsán a nyugat-ukrajnai mozgolódásokhoz hasonlóan az Erdélyben élő magyar, német és egyébb kisebbségek autonómiát követelnek. Bukarestben és több nagyvárosban a fiatalság és a hozzájuk csatlakozó emberek tüntetést szerveztek. Az ország az 1989-es Romániához hasonlit. A rendőrség és a katonaság felvonult és erődemonstrációval próbálja meg elejét venni a komolyabb összetüzéseknek.

[Románia: -2 morál, -100 eco]

__________________


Avatár

Status: Offline
Posts: 1647
Date:

Haderő koncentrálás a határoknál

Magyarország lépésére miszerint jelentös haderőt összpntositott a magyar-román határ közelében azonnal reagáltak a szomszédos államok.
Románia nagykövete az ENSz elött kért magyarázatott, de szinte ezzel egyidöben a román haderő jelentös része a Temesvár-Arad-Nagyvárad-Szatmárnémeti vonalon helyzekedett el, ezzel levédve az egész román-magyar határvonalat.
A szlovák határon ezzel egyidöben megerösitették a határátlépést és a határhoz közel eső városokban Losonc és Kassa környékén is jelentös haderő mozgást figyeltek meg.


[Románia: 2 sereg, 2 légierő a magyar-román határ mentén
Szlovákia: 1 sereg a magyar-szlovák határ mentén]

-- Edited by Barack at 19:56, 2006-10-31

__________________
«First  <  1 2 3 4 5 | Page of 5  sorted by
 
Quick Reply

Please log in to post quick replies.

Tweet this page Post to Digg Post to Del.icio.us


Create your own FREE Forum
Report Abuse
Powered by ActiveBoard